Győzelmi reményekkel utaztunk Veszprémbe az NB III. Nyugati csoportjának 25. fordulójában, de az igen jó formát mutató hazaiak az első félidőben kétgólos előnyre tettek szert, s begyűjtötték a három pontot.

Remek letámadásokkal és Kollega Krisztián révén, aki ezúttal tarthatatlan volt kisebb-nagyobb helyzetekkel kezdtük a Veszprém elleni bajnokit, azonban mindezt megváltoztatta a hazaiak vezető találata. A bakonyiak részéről a 16. percben Bognár Bence két jó csel után lőtte ki a jobb alsót. A támadó azonban nem elégedett meg ennyivel, s hat perc múlva szabadrúgásból csavarta a labdát Gőcze Gergő kapujába. Ennek hatására változtatott a felálláson Artner Tamás, csapatunk vezetőedzője, s pályára küldte Mayer Milánt. A szünetig azonban nem tudtuk feltörni a betömörülő veszprémiek védelmét.
A második félidőben sem változott a játék képe: mi támadtunk (Kertész Tamás pályára lépése után már három csatárral), a hazaiak pedig kitartóan védekeztek, néhol egy-két kontrával megtörve az egyhangúságukat. Próbálkoztunk becsülettel, előbb Szakály Attila szabadrúgása után Vadas Zalán csúsztatása került a veszprémi kapuba, de ezt les miatt érvénytelenítette a játékvezető. A 78. percben viszont Kollega Krisztán egyéni akciója után már sikerült a szépítenünk. Ennek köszönhetően az utolsó percekben forrt a levegő a pályán, de hiába tettünk meg mindent az egyenlítésért, a jó formában lévő Veszprém otthon tartotta a három pontot.

Artner Tamás: A meccs után el kell gondolkodnia egy-két játékosnak a folytatásról.
Orbán Tamás: Tudtuk, hogy a Kaposvár egy játszós csapat, kielemeztük őket. Taktikusan és fegyelmezetten játszottunk, Bognár Bence pedig eldöntötte a mérkőzést.

VLS Veszprém–Kaposvári Rákóczi FC 2–1 (2–0)
Veszprém, 200 néző. V.: Sipos (Szécsényi, Molnár I.).
Veszprém: Hársfalvi – Krebsz, Felber, Dobsa, Gunther (Sárossy, 82. p.) – Bene (Molnár M., 72. p.), Gulyás, Kocsis, Kókány – Bognár, Márkus (Büki, 51. p.). Vezetőedző: Orbán Tamás.
Kaposvári Rákóczi FC: Gőcze – Nagy J., Lakatos G., Vadas, Hadaró – Márton (Mayer, 29. p.) – Nagy K., Ivancsics (Kertész, 59. p.), Szakály A., Kollega K. – Hujber (Godzsajev, 69. p.). Vezetőedző: Artner Tamás.
Gólszerző: Bognár (16. és a 22. p.), illetve Kollega K. (78. p.).
Sárga lap: Kókány (57. p.), illetve Lakatos G. (77. p.).