Két neves játékossal erősített meg keretét a Rákóczi NB III-as futballcsapata. A Nyugati csoport idei bronzérmese július elsejétől Fodor Marcellt és Andorka Pétert is a soraiban tudhatja. Mindkét játékos két évre kötelezi majd el magát.

Az 1987-es születésű Fodor Marcell napjainkban még az ajkaiak játékosa, július 1-től azonban már a kaposváriakat erősíti. A tapasztalt balhátvéd korábban megfordult a Fehérvár, az Újpest, a Diósgyőr, a Felcsút és a Debrecen csapatában is. Egyszeres magyar bajnok (2009/10), kétszeres Magyar kupa győztes (2008, 2010) és egyszeres Ligakupa-győztes (2010). 2009-ben, a Bajnokok Ligájában szerepelt a Debrecennel, ahol négy csoportmeccsen is szerepet kapott.

Andorka Péter Fodor Marcell szerződés új igazolás játékosok Kaposvári Rákóczi FC erősítés

Fodor Marcell

A másik érkező az 1984-ben született Andorka Péter. A rutinos csatár Debrecenben, Zalaegerszegen, Pécsen, Szombathelyen, Nyíregyházán és Gyirmóton is játszott. Eddigi pályafutása során az NB I-ben 145 bajnokin 22 gólt szerzett, a másodosztályban pedig több mint 140 meccset és 92 találatot jegyez.

Andorka Péter Fodor Marcell szerződés új igazolás játékosok Kaposvári Rákóczi FC erősítés

„Körültekintően szeretnénk választani, és csakis a hiányposztokra szeretnénk igazolni. A jelenlegi csapat gerince adott, de kell a rutin, ezért igazoltuk le Andorka Pétert és Fodor Marcellt. Ezen kívül az U19-es korosztályból kiöregedett fiatalokkal is folynak a tárgyalások, és van pár saját nevelésű játékosunk, akikkel már megegyeztünk”- nyilatkozta Herczeg Erik klubelnök.